Kölykök küldetéssel
Hogyan válasszuk ki a leendõ vakvezetõ kutyát?
Májusi számunkban már olvashatták: a vakvezetõ kutyának rengeteg feltételnek kell megfelelnie. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy még a labrador fajtában is (amely a leginkább megfelel a célra) száz kutyából jó ha tíz egyed kiképezhetõ a feladatra.
Milyen is legyen a vakvezetõ kutyának nevelt kölyök? Mindenekelõtt stabil idegzetû. Ez a meghatározás azonban annyi mindent foglal magában, hogy egy hathetes kölyöknél igazán embertpróbáló feladat ezt eldönteni. Egészen kis jelekre is figyelni kell – de inkább nézzük, hogyan is kezdjük a kiválasztást!
A vad vödör próbája
Az egyik módszer, hogy viszonylag ingerszegény, de szeretetteljes környezetben nevelt kölyköket tesztelünk hathetes korban. A piciket, bár simogatjuk, beszélünk hozzájuk, de nem emeljük ki az alomból, nem szoktatjuk furcsa helyzetekhez egészen a próba napjáig. Ezen a napon sokkal nagyobb zajjal megyünk be helyükre, mint azt korábban tettük. „Véletlenül” elejtjük a jó nagy robajjal földre érkezõ mûanyag vödröt, amit elõtte még nem láttak. Az alom gyengébb idegzetû egyedei már ennél az elsõ próbánál lemorzsolódnak. Fontos, hogy olyan zajt csapjunk, ami szokatlan számukra, olyan tárggyal, amely szintén idegen. A maradék „túlélõk” szintén különbözõképpen reagálnak. Van, amelyik minden további nélkül farkcsóválva odamegy megszaglászni, mi lehet az. Ez a legbiztatóbb viselkedés a mi szempontunkból. Egy-kettõ a fejét nyújtogatva, kissé megereszkedve közeledik: ez a póz lehetõséget teremt arra, hogy bármikor (ha a vödör esetleg megvadulna) visszakozzon. Talán a farkát is csóválja, de magatartása bizonytalan. A próba ismétlésekor ezek a kutyák már viselkedhetnek magabiztosabban, ebben az esetben foglalkozzunk velük tovább, hiszen ne feledjük: álmaink vakvezetõ-tanonca rendkívül ritka jószág!
A következõ dolog, amitõl néhány kölyök sokáig sértõdött lehet: ha megmarkoljuk a „grabancát”, és úgy emeljük fel. A „jobbakat” ez egyáltalán nem viseli meg, a „gyengébbek” igazán zokon veszik. A hisztire való hajlam akkor mutatkozik meg igazán, ha szelíden visszatartjuk a kölyköt akkor, amikor a társak valami rendkívül vonzó játékot kapnak, úgy, hogy ezt õ is jól láthassa. Némelyik igazi cirkuszt csinál, hogy odamehessen.
A következõ fázisban egyenként kiemeljük õket megszokott helyükrõl, és beviszzük a lakásba. Vizsgáljuk, minként reagálnak a tévé hangjára, a küszöbön való „átkelésre”, a szõnyeg és a fényes járólap határvonala okoz-e bizonytalankodást. A sok új, érdekes dolog némely kölyök figyelmét annyira elvonja, hogy mi teljesen közömbössé válunk számára, semmi áron nem hajlandó velünk foglalkozni, általában kutyafalkában is inkább fajtársaikkal játszik. Legyen ez a figyelmeztetés: ezeknél az egyedeknél nem az ember áll a központban, így természetesen számunkra sem különösebben értékesek.
Kínáljuk meg finom falatokkal a kölyköket! Meglepve tapasztaljuk, hogy a leginkább haspárti kölyköknél is elõfordulhat: stresszhelyzetben nem fogadja el a jutalomfalatot. Ez bizony árulkodó jel, akármennyire is igyekszik palástolni félelmét. A továbbiakban is nehezebben motiválható az ilyen egyed.
Autók kívülrõl és belülrõl
Elég jól veszik az akadályokat a túl temperamentumos, „pörgõs” kölykök. Néha annyira kapkodnak, habzsolják az új helyzeteket, hogy már-már nincs is veszélyérzetük. Jönnek-mennek, rohangásznak, harapdálnak, általában nyüszögnek is hozzá sokat. Az ilyen egyedek nagyon pontatlan, kapkodós vakvezetõk lesznek, állandóan forog a fejük, nézelõdnek, minden érdekli õket, így sokat hibáznak. Más célra biztos kiválóak, de nekünk nem õk a megfelelõek.
A másik véglet az a kiskutya, amely a „próbatételek” után a szoba kellemes, sötét sarkát kiválasztva minél gyorsabban mély álomba szenderül. Ez „látszatalvás”, ami azt üzeni: legjobb, ha semmirõl nem veszek tudomást, akkor álmodhatok tovább a jól megszokott életemrõl. Természetesen ez a kölyök sem nekünk való.
Próbáljuk õket lépcsõztetni: figyeljük, melyik nem tériszonyos! Itt is lehet olyan, amely bármilyen lépcsõrõl hívásra „lebucskázik”, de olyan is, aki nyüszög, ide-oda rohangál, majd feladja és elalszik. Ezután autóba tesszük õket, lehetõleg átlátható, nyílt helyre, ahol az utazás közben is vizsgájuk. Bizony, kutyáknál is akad klausztrofóbiás, és olyan, aki nem bírja az autót!
Az elsõ alkalom, amikor elõször pórázra vesszük, szintén sokat elárul a növendékrõl. Sokféleképpen reagálhat: van, amelyik hisztériázik, hogy nem mehet arra, amerre õ akar, akár hanyatt fekve „sztrájkolhat”, és van, amelyik 2-3 perc után tökéletesen érti a helyzetet. Ezt követõen egy forgalmas út mellett, a járdaszegélyhez minél közelebb, egy kis simogatás közepette „figyeljük” a forgalmat (mi persze a kölyök reakcióit). Az ideális egyed érdeklõdve nézi az autókat, és talán meg is próbálja elkapni azokat. A „gyengébbek” hátrálnak, pánikreakció is elõfordulhat. Ezeket a gyakorlatokat egymásra építjük, és azokat a kiskutyákat visszük már autózni, akik az eddigi tesztekben kiválónak mutatkoztak.
Ez tehát az egyik módszer, amikor is viszonylag ingerszegény környezetbõl vizsgáljuk az alom egyedeit. Ez a módszer a legszembetûnõbb különbségeket produkálja, hisz a veleszületett képességeket szignifikánsan láthatóvá teszi.
A "mély vízbe" dobva
A másik módszer a szoktatásos módszer. A kölyköket születésüktõl fogva „abajgatjuk”: naponta pár percre felemeljük, beszélünk hozzájuk, és különbözõ zajokhoz szoktatjuk õket. Rádió is szólhat az alom mellett akár egész nap. Sokat tesszük ki õket más környezetbe, újabb és újabb játékokkal, feladatokkal „terheljük” õket. Az ilyen kiskutyák hathetes korra sokkal szocializáltabbak lesznek, mint az elõbb említett társaik, viszont a gyakorlatlan szemlélõt becsaphatják, hisz viselkedésük már "szerzett" tapasztalatokra épül. Ekkor kell igazán „sasszem” a kiválasztáshoz!
Itt is szelektáljuk a hisztérikus, nyávogó-visítozó egyedeket, és feltétlenül búcsúzzunk el az autóban nyálzó, esetleg hányó kölyköktõl is. Mindkét csoportot legalább nyolchetes korában nagyvárosba kell vinni, közlekedni kell velük, különben nagyon csökken az alkalmas egyedek száma háromhónapos korra. Ne kísérletezgessünk azokkal a kölykökkel, amelyek 2-3 közlekedés után sem érzik jól magukat a nagyvárosban, villamoson, buszon! Ha a szembejövõ járókelõ határozottan a kölyök felé közeledve, kezét kinyújtva próbálja megsimogatni, és a kiskutya hátrál, netán mögénk bújik, (ez negatív élmény nélkül is lehetséges), azonnal mondjunk le róla: az idegenekkel szembeni bizalmatlanság tapasztalatunk szerint nem javul!
A túlzottan „kutyázós” egyedek sem nekünk valók: ha a kölyök grabancrázás, figyelemterelés ellenére is állandóan ugat, túlzottan reagál az idegen négylábúra, ne javítgassuk, a vak gazda kezében úgyis "elromlik" újra!
Tapasztalatunk szerint a második leírt módszerrel majd 50%-ra növelhetjük egy almon belül a vakvezetésre rátermett kutyák számát. Sajnos ez a szám a csípõ-, ill. könyökízületi diszplázia és a szembetegségekre irányuló szûrések után újra a felére csökken, e célra almokat felnevelni csak ükszülõkig e betegségekre szûrt egyedek kölykeibõl érdemes. És vajon érdemes? Bár lehet, hogy a felnõtt kutyák vásárlása kifizetõdõbb, de volt már olyan almunk, ahol 100%-os volt a munkára való alkalmasság, és persze egészségügyileg is tökéletesek voltak.
Talán ezért a dicsõségért mégiscsak érdemes!
Juhászné Mályi Edit
(Copyright(C) 1998-2007 Kutya.hu - Minden jog fenntartva.)