Blindenhund

Vakon megbízhatsz benne

A kölcsönadott szempár

Vakvezetõ kutyának születni kell. Talán egyenként nem különleges, de együttesen ritkán meglévõ tulajdonságokkal kell rendelkezni egy speciális feladatot – esetünkben vakvezetést – ellátó négylábúnak: erõ, bátorság, kitartás, agressziómentesség, embercentrikusság, önállóság, határozottság, tanulékonyság. Persze emellett még rengeteg vérmérsékletbeli különbséggel kell számolni, hisz a „minden jóval” ellátott eb is lehet pl. hiperaktív vagy lagymatag.

Egyes fajtákban – mint például a retrieverek – sokkal több kiképzésre méltó egyedet találunk, így természetesen egyszerûbb a megfelelõ alanyt köztük megtalálni. Vegyük pl. a labrador retrievert: ez a fajta világszerte a leggyakrabban alkalmazott vakvezetõ kutya. Õt követi a golden retriever, bár Magyarországon rendkívül nehéz jó idegrendszerû, nem meghunyászkodó, és fõleg önálló döntésekre képes goldenhez jutni. A fajta itthoni képviselõi rendkívül szépek, világszínvonalú a küllemük, de bizony erre a munkára ez vajmi kevés.

Kezdetben leginkább német juhászkutyákat használtak vakvezetésre, de ez manapság egyre ritkább. A fajta jellegébõl adódóan elõbb-utóbb õrizni kezdi a gazdit, a szûkebb életterét, és ez a tulajdonság nem kívánatos ezen a „pályán". Egyre nehezebb nyugodt, kiegyensúlyozott, nem „pörgõs" egyedet találni közöttük.

Ha már rátaláltak az ideális tanulóra, nem mindegy, hogyan nevelkedik. Rendkívül fontos az ingergazdag (városi) környezet, a sok utazás, minél több új élménnyel. Arra is ügyelni kell, hogy az új tapasztalat ne legyen negatív, pl. egy kisgyerek nehogy jól megcibálja a kölyök fülét stb. A játék ne feltétlenül apportírozásban merüljön ki, hisz a munka során ez tabu lesz. Gondoljunk csak arra, milyen szörnyû lenne, ha a vakvezetõ-tanonc minden eldobott cigarettacsikk után vetõdne, a póráz végén persze a vak emberrel.

A kiképzés során megtanulják a kutyák azt, hogy miként kell közlekedni: a járdáról való le- és fellépésnél megállnak, kikerülik, jelzik az útba esõ tárgyakat, úgy, hogy a gazdinak baja ne essen. Keresnek vezényszóra megállót, padot (széket), postaládát, zebrát, ajtót, lépcsõt, kijáratot, liftet, és megmutatják egy bankba vagy postára betérvén, melyik ablaknál ül alkalmazott. A vakvezetõ kutya azonban nem taxi, nem tudja a cím bemondása után a kívánt helyre vezetni a vakot; a gazdinak kell tudni, hogy miként kell az úticélt megközelíteni (pl.: 3 sarkot elõre, azután balra, majd ajtót kell keresni). A négylábú társ pedig tudni fogja, hogyan lehet ezt végrehajtani, pl. ki kell közben kerülni egy útfelbontást, egy behajló faágat, jelezni 3 fellépõt, 3 lelépõt és megkeresni az ajtót.

Sokévi együttélés után persze megérti azt is, hogy: „Na, gyerünk a Pistához!” és pontosan tudni fogja, hova kell menni, fõleg ha Pistánál „leesik" egy-két finom falat is.

Juhászné Mályi Edit

vissza