Vendégkönyv

Az elérhetőség menüpontban található bármely címünkre elküldheti véleményét, javaslatát, amely erre az oldalra felkerülhet.

Az első kutyám, Light of Eyes Maxi

Ő tényleg az évszázad kutyája volt, az első perctől kezdve- Maxi elsőosztályúan vezetett. Tényleg csak azt mondhatom, hogy elsőosztályú kiképzést és nevelést kapott. Maxi a vakságom kezdetétől segített, időm se volt az úgynevezett fekete lyukba esni. Ebben az időben még dolgoztam, és Maxi egy szabályszerű terapeuta volt a kollegáim számára is. Egy kolleganőm pánikszerűen rettegett a kutyáktól, és még sose simogatott meg kutyát, de Maxinak sikerült minden viszolygását szertefoszlatni. A munkatársnőm megérintette a kutyámat, és rendkívül büszke volt, hogy végre kutyát simogathatott. Két barátomnak is meghalt a felesége, és Maxinak sikerült őket nevetésre bírni. Számtalan vakvezetős szeminárium közül kettőn is a legjobb eredményt értük el; egyedül Maxi volt, aki felismerte a csapóajtót, vezetésben egyszerűen nagyszerű volt. Maxi rövidke életében szó szerint utolsó percéig vezetett. Amikor meghalt, az összes ember aki ismerte, velem sírt.

Életem azonban ment tovább, és megkaptam Light of Eyes Alit.
Ma már tudom, hogy ennek így kellett történnie, hogy Ali hozzám kerülhessen, ez a kutya egy álom. Nála minden stimmel, nemcsak gyönyörű szép, de esküszöm amióta vezet, immáron 8 éve, még egyetlen egyszer sem tévesztett járdaszegélyt vagy lépcsőt. A kiképzése, a jelleme, mind mind tökéletes, egyszerűen egy álom. Ez a kutya nekem hihetetlenül sokat jelent, szavakba se tudom önteni.
Csak egy kis történet, néhány hétre elvesztettem a hallásomat is, és ezáltal az egyensúlyérzékemet is, Ali ekkor emberfeletti dolgokat művelt, amikor mentünk mindig visszatérített a helyes irányba, hogy egyenesen menjünk, mivel az autókat se vettem észre, így mindig elém állt, ha jött valami, vagy például észrevette, hogy rettegek a bicikliktől. Ali szabadon rohangált a mezőn, amikor észrevette, hogy a biciklik miatt lecövekelten állok, ekkor odajött hozzám, és újra elindulásra bírt... vagy hányszor de hányszor segített jeges részeket kikerülni.

Csak hálás lehetek a gyönyörűszép életemnek, amit kutyáim segítségével élhettem meg. Csak mindenkinek gratulálni tudok, aki Edittől kutyát kapott, és kérlek titeket legyetek gondos gazdák!